Termékinformációk
Atakám története
A könyv tartalmáról
Atakám I. rész - Atakám története
Az igazság sohasem derül ki, hangzik kesernyésen a polgári közhely. Az igazság mindig is rejtve marad a kíváncsiskodó lelkek számára, folytatódik a hétköznapi okosság. És valóban. Vitathatatlan. Az igazság ritkán mutatkozik meg anyaszült meztelen a közvélekedés ördögi önéltetésében. Az igazság mindig is a ködfelhők homályában ténfereg alaktalanul, egyetemes magányosságában. Nehéz a szépet meglátni a hétköznapi zűrzavarban. Nehéz az igazságot felismerni. Megszelídíteni. És megszeretni.
De miért maradhat rejtve az oly gyakran emlegetett egyetemes igazság? Miért nem látszik minden perpatvarban, útmutatásul a keserűségben megbotlott vitatkozók számára? Miért nem integet heves kézmozdulatokkal, hogy gyertek, itt vagyok, a megfáradt embereknek az esti elcsendesedés magányában? Ezekre a kérdésekre, bármily bonyolultnak tűnik, roppant egyszerű a válasz: a hétköznapoknak nincs egyetemes igazsága. A hétköznapoknak küzdelme és egója, vitája és ravaszsága, érdeke és sietsége, szorongása és neurózisa van. De nincs igazsága, mert az egyetemes, örök igazság – mint például a szeretet, az önfeláldozás vagy a nem-ragaszkodás – az egyéni érdekeken túl található. Ott bujkál alaktalan alakja, ahol az ember önnönmagát, örökké vibráló egoizmusát ha nem is adja fel teljesen, de markánsan túllépi földi lehatároltságát.
A hétköznapi emberi világ nem az egyetemes igazságok küzdőhelye. Nem az a hely, ahol a szeretetben fogant együttérzés és az előítéleteken túlmutató bölcsesség tündökölne – még akkor sem, ha minden emberben megtalálható az egyetemes igazság parányi hajnalhasadása. A hétköznapi világ az érdekek és egók kibogozhatatlan kavalkádja. Vélemények és ellenvélemények, érzések és ellenérzések sűrűsödnek össze a vitázó szavakban, és a legritkább esetben bukkan fel a létezésen túlmutató isteni igazság. Mindezek mellett a belső hadszíntér, a véleményformáló ember lelkivilága sem tűnik egy változatlan kinyilatkoztatásnak. Nem látszik kőbe vésett igazságnak, ami az idők végezetéig változatlanul visszhangzana, hisz az ember hol így gondolkodik, hol akképpen vélekedik. Hol így érez. Hol úgy hangoskodik. Hol ezzel vitatkozik. Hol pedig azzal ért egyet.
Az ember örök változás. Egy örök átalakulás. És nem csak a teste változik, hanem a lelke is folyton hullámzik. Nem beszélve az ember gondolatairól, érzéseiről és vágyairól, melyekről rengeteg szépet és rútat lehet mesélni, de a legkevésbé azt, hogy örök igazságok lennének.