Termékinformációk
Művészet és irodalom 2
A könyv tartalmáról
Shodó - Az ecset útja - A japán kalligráfia kézikönyve
Művészet és irodalom 2
Gáncs Nikolasz és Zsidákovits Judit kalligráfiáról írott könyvének,
ennek a páratlan, két évtizede tartó munkának az volt
az egyik célja, hogy a japán kalligráfia témáját eredeti források
és nyugati értelmezések felhasználásával átfogóan feldolgozza.
Másik elhatározása, hogy összegző műként vonzó legyen azok
számára, akik érdeklődnek a japán művészetek, a vallás, a zen,
a gyakorlati megvalósítás mozzanatai, távlatai és módszerei
iránt, és mindezeket úgy ábrázolja, hogy teljes egészében
kerülje a túlzóan intenzív értelmezéseket és mégis olvasmányos,
ugyanakkor alapos maradjon.
A mű a zen buddhizmus hagyományvonalára fűzi fel a kínai
írásbeliség
fejlődését a csont és pecsétírástól, a bambusz,
majd a papír megjelenésével a reisho, vagyis az udvari íráson
keresztül a különféle stílusok megjelenéséig, egészen Wang
Xizhi 王羲之 (303-361) koráig, ami a kalligráfia művészetté
alakulásának is tekinthető. Amikor a 6. században a kínai írás
különböző stílusú formái eljutottak Japánba a buddhizmus
különféle irányzatainak megérkezésével egy időben, az olyan
erőteljes írás, és vele párhuzamosan festészeti stílusvirágzást
indított el a szigetországban, amely több gazdag évszázadon
áthajolva a jelenben is kimagaslóan hat. A könyv számtalan
erényei között a zen szellemétől áthatott mesterekről összegyűjtött
anekdoták mellett, amik egyedülálló hozzáférést
adnak a megvilágosodás szellemébe, megtaláljuk a kalligráfia
gyakorlására vonatkozó alapismeretek leírását is, a testhelyzettől
kezdve a nyersanyagok és technikák bemutatásán át az
alapvonások ismertetéséig, amik elvezetik az olvasót a kalligráfiai
mintákig. A több mint 600 oldalas publikáció mondanivalóját
260 kép árnyalja és teszi felejthetetlenné.
Ivanics Zsolt