Termékinformációk
A könyv tartalmáról
A pénz taója
Első látásra talán megütköznek a kísérleten, amely két olyan, egymástól fényévnyi távolságra lévő dolgot próbál meg összhangba hozni, mint a pénz és a taoizmus. Walter Lübeck azonban hitelesen számol be arról, hogy a pénzzel kapcsolatos konfliktusai során miképp tett szert egyre nagyobb ezoterikus tudásra.
Hermész Triszmegisztos spirituális törvényét – „amint bent, úgy kint” – szem előtt tartva megfigyelte, hogy az emberek ugyanúgy bánnak a pénzzel, mint a szeretettel. Azaz személyiségüknek, lelki struktúrájuknak megfelelően engedik magukon keresztül áramolni.
A pénz is energia, tehát a lelki dolgokhoz hasonlóan tudni kell szabadon adni, elfogadni és felelősséggel használni.
Lübeck tanácsa, hogy a pénzt se akarjuk görcsösen és mindenáron. Ha ugyanis képesek vagyunk a világgal való minél gazdagabb, természetesebb együttműködésre, azaz energiacserére – amelynek csak egyik közvetítője a pénz –, akkor a gazdagság is önkéntelenül az ölünkbe pottyan.
Egyébként a szegénységből – bármilyen furcsán hangzik –, tanulni is lehet. Ha ugyanis mindig másokat teszünk felelőssé kellemetlen helyzetünkért, akkor biztos, hogy nem fogunk meggazdagodni.
Csak akkor dönthetünk felelősséggel, hogy a lépcsőn felfelé vagy lefelé akarunk-e menni, ha felismertük, hogy az életünk mesterei mi magunk vagyunk. Walter Lübeck – a nagysikerű „ A reiki ösvényén” című könyv szerzője – értő kalauznak bizonyul a pénz és ezzel kapcsolatban a személyiségfejlődés kapcsolatát tárgyaló témakörben, hisz saját tapasztalatait, benyomásait osztja meg velünk.