Termékinformációk

Szent Ágoston megtérése
Szerző: Heidt György
Megjelenés: 2001
Terjedelem: 378 oldal
Állapot: Új
Nyelv: Magyar
Termékazonosító: 992
Ár:
Ár:2,500 Ft

A könyv tartalmáról

Ez a könyv szakít a hagyományos megközelítéssel, és Szent Ágoston pályájának első szakaszát, beleértve megtérésének folyamatát és korai írásainak teológiai tanítását, abból a szempontból vizsgálja, hogy milyen keresztény teológiai és írásmagyarázati hagyományhoz csatlakozott Ágoston, amikor 386-ban, harminckét esztendős korában visszatért ahhoz a valláshoz, amellyel már gyermekkorában találkozott. Korai teológiája leginkább egy alexandriai jellegű kereszténységre emlékeztet, de nem világos, hogy milyen könyvekből ismerhette meg ezt a kereszténységet. A jelen tanulmány többek között ezzel a kérdéssel kíván foglalkozni, még akkor is, ha szerzője tisztában van azzal, hogy nem tud minden szempontból megnyugtató választ adni a felvetett kérdésekre. Gyakorta pusztán feltevéseket fogalmaz meg, néha megoldási lehetőségeket javasol, és olykor talán meglepő következtetéseket von le. Ilyen meglepő következtetésre utal a tanulmány alcíme is, amennyiben Ágoston megtérését kapcsolatba hozza egy sajátos teológiai hagyomány, az úgynevezett origenizmus történetével.

A szerző művei